Ki gondolná, hogy a társkeresés ősi formája, az újsághirdetés már több mint 300 éves? A világ első házassági hirdetése 1727-ben jelent meg Angliában, a Week of Manchester c. lapban. A három nevezetes mondat: “Isten feleséget adott Ádámnak. Én hajadon vagyok és hű élettársat keresek. Írjatok Ellenborgy Morrisonnak.” A hajadont merészségéért börtönbe vetettél, csak úgy kerülte el a halálbüntetést, hogy elmebetegnek nyilvánították
– 1727-ben hogy az első sajtótermék piacra került, megjelentek az első házasságközvetítő irodák és ennek köszönhetően a házassági hirdetések is. A XX. század második felében még illetlen dolognak számított, ha nő adott fel társkereső hirdetést valamelyik újságban, ha férfiak tették, abban senki nem látott kivetnivalót.
– A legelső polgári házasságot Magyarországon 1895-ben, Budapest IX. kerületében kötötték. A 27 éves háztartásbeli menyasszonyt Erzsébetnek, a 24 éves népzenész foglalkozású vőlegényt Gyulának hívták. A házasulandókat Kühnel Gyula anyakönyvvezető adta össze.
– Az online társkeresés a 90-es évek közepén kezdődött el igazán, 1994 decemberében jegyezték be a kiss.com-ot, és 95 januárjában a Match.com-ot, utóbbi máig működik. Ha belegondolunk, az első, online módon összejött párok legidősebb gyerekei idén érettségizhetnek, ez azért nem kis dolog! A társadalmi elfogadottságot érdekes módon egy film hozta el, a Meg Ryan és Tom Hanks főszereplésével: A szerelem hálójában.
– Nekem hagyományos módon működő társkereső irodám van, mely 1986-óta működik. A hozzám fordulók többsége regisztrált már társkereső oldalon, sőt párhuzamosan keresi a társát az irodámban és online. Noha a Facebook és a hozzá hasonló közösségi hálók is alkalmasak lehetnek társkeresésre, igazán célzottan és könnyen átláthatóan a hagyományos társkeresők tudnak ebben a folyamatban aktívan segíteni. Hús-vér emberek telefonszámmal, személyesen jelennek meg az irodámban és őszintén elmondják, kit keresnek, mennyire komoly kapcsolatra vágynak. Így mindenkinek az igényeinek megfelelő partnert tudom ajánlani. Társkereső irodám így abszolút biztonságot nyújt, hisz mindenkit személyesen látok, mindenkit meghallgatok, személyesen elbeszélgetünk. Aki arcát, nevét, pénzét és telefonszámát adja egy társkereséshez, az csakis komolyan gondolja!
– A technika fejlődésével az online társkeresés módszerei is folyamatosan bővülnek, a szélessávú internet elterjedésével egyre színesebb, gazdagabb lett a kínálat. Sokan használnak okostelefont, már nincsenek helyhez kötve, bárhol elérhetik a társkeresőt, keresgélhetnek, flörtölhetnek, levelezhetnek. Napjainkban minden hatodik társkereső mobiltelefonról vagy tabletről keres társat magának. A különböző statisztikák szerint világszerte mintegy 20 millió ember keres interneten partnert magának, és évente 120.000 házasságkötés jön létre ilyen módon, de ez a szám minden bizonnyal elenyésző a létrejött tartós, vagy kevésbé tartós kapcsolatok számának összességéhez képest. Nem csak az okostelefonok térhódítása jelenti a folyamatos innovációt ezen a téren. Időről-időre jelennek meg olyan új funkciók a társkereső oldalakon, amelyek mindegyike a sikeres pártalálást segíti elő.
Az egyre sokszínűbb módszerekkel és technikai megoldásokkal előálló társkeresés része az életünknek, és minden bizonnyal gyermekeink és unokáink életének is része lesz, de akkora vajon majd milyen formában fog működni?
Kommentek